Első nap:

Reggel 8 körül lépkedek a vízszéli homokban, ember alig a parton, a hullámok között senki, az egész egy nagy semmi. Keresem a túlpartot, de nem látni, így csak az elmém firkálgat valamit. A valamiről írni nem nehéz, legfeljebb unalmas, de semmit megfogalmazni igazi kihívás.

Tegnap este olyan fáradt voltam a 800 km-es vezetés után, hogy a fogsoromat is elfelejtettem kivenni, így azzal együtt ébredtem, és ettől úgy megijedtem, hogy reggel 7 körül rögtön ki is vettem. A fogkezelésem vége óta először aludtam vele, megvolt az áttörés, ez már valami.

Úgy indultam el hazulról, hogy a mobilt direkt otthon hagytam, és a világhálót sem fogom látogatni, 8 napra agyi szünetet rendeltem magamnak. Erre alvás után az elmém csak nem akar nyugodni, és valami más hiányában a semmit kezdi kutatni. Nem semmi.

A víz kissé hűvös, de a reggeli napnak már van ereje, a szellemi edzés most abból áll, hogy számolgatom a lépéseimet, hogy utána rendkívül bonyolult módon kiszámíthassam a gyalogtávot. 500 lépés egyenlő 250 méterrel, ha nem kezdek számolni, tudatlan maradok, úgyhogy ez már valami.

Visszafelé begázoltam a vízbe, előbb csak térdig, utána combig. Mindenkinek ajánlom, kiváló torna, ahogyan hasítom a vizet. A fejem fölött sirályok húznak el a semmibe, az agyam semmi érdekeset nem fog, így megint csak töprengeni kezdek valamin.

Előrelátó voltam, és úgy 5 napra való kaját hoztam magammal, de mit esznek majd a lányok. Látom lelki szemeim előtt, mit fognak összenyűglődni, hogy errefelé semmi hazai, a tésztát már a 3. napon meg fogják unni. Még jó, hogy zacskós leveseket is pakoltam, azt odahaza is megeszik néha, így egy kicsit meg lesznek mentve.

Harmadik nap:

Előző nap az égvilágon semmi sem történt, ezért este, amikor a tömeg elvonult a lidóról, újból elmélkedni kezdtem a semmin. Persze, napközben történt valami, mert elutaztunk még további 97 km-t, hogy megismerkedjünk egy szépséggel.

Az ottaniaknak az a világ teteje, de én megint úgy jártam, hogy szétnézve láttam a tengert, a másik oldalon meg a többi hegyet, de valójában nem láttam semmit, és még tetszett is. Visszaúton sikerült eltévedni, szerintem az elmém unta már, hogy semmi sem történik, így viszont történt valami, ami jól megkavarta a nap végét.

Naplementéhez közel a vízparton megint csak semmi, de eszembe jutott, hogy kiszáradás ellen magamhoz kell venni a védőitalt, ezért 30 perc után visszakóricáltam a lakókocsinkhoz a célszerű óvintézkedések megtétele érdekében.

Ötödik nap:

Tegnap sem történt semmi, hacsak annyi nem, hogy este, amikor már nem volt ember a vízben, gondolatban vízimentő lettem, hogy végre történjék valami, sőt fotó is készült róla, ahogyan a képzelt vízi járgányt kormányzom. Elmém ezek után elégedetten nyugtázta ezt a valamit, amiről bárki más csak annyit mondott volna, hogy semmi.

A lányok tegnaptól végre nem nyűglődtek tovább az evéssel, vettek maguknak valami mélyhűtöttet, és azt sütögetik két napja. Meg akartam lepni őket babgulyással, amihez tejfölt is hoztam, aztán hiába keresgéltem, mert sikerült otthon hagynom a konzervet. Sebaj, hazaérve az első dolgom lesz füstölt csülkös bablevest főzni.

Újra itthon:

Hazafelé a kisebb utakon jöttünk, mert a pályán látnivaló semmi, mivel pedig ráértünk, így a kisvárosokban még láttunk is valamit. Kényelmesen, 9 óra alatt értünk haza, és kiderült, hogy közben itthon sem történt semmi. Pont ezért indultunk útnak, hogy végre történjék valami…